Nagy nehezen utolértem ezeket a semmirekellőket. Jól érezhették magukat, mert még integettek is. Mintha nem tudnák mit tettek velem. Hát én is visszaintegettem nekik egyféleképpen. Később megbeszéltük a dolgokat, de kellett egy kis idő, hogy kifújjam magamból a dühöt.
Lent volt egy kis falu. Valami varázslószerű alakkal a közepén, mert valamit hirtelen csinált és mintha az egekben találtuk volna magunkat. Én nem vagyok egy félős alkat, de bevallom, ez akkor hirtelen sok volt és el is bújtam a hajó korlátja mögött. Akkor jöttem csak elő, amikor láttam, hogy a matrózokat nem hatja meg a dolog és kiderült, hogy szoktak ilyeneket látni. Felvettük a társaimat meg egy itteni rókalányt. Aztán kikötöttünk a falu szélén és elindultunk a közepe felé elbeszélgetni a varázslóval. Az események annyira megterheltek, hogy akkor fel sem fogtam, hogy a varázsló mellett ott volt négy daelkyr is. Most így visszagondolva lehet másképpen reagáltam volna a dolgokra. Nem tudom, hogy ez így szerencse vagy sem, de most már ez van.
A varázsló belekezdett egy igen hosszú magyarázatba a világról, amit úgy a harmadik-negyedik mondat után felhagytam, hogy megértsem. Ami megmaradt bennem, hogy a Smaragd Király mindent és mindenkit ki tud hallgatni a területén belül, a volt nőjét, a Smaragd Királynőt meg hátbaszúrta és a Királynőből lettek a rókalányok, mint aki velünk is volt. Mi meg úgy döntöttünk, hogy azok alapján, amit hallottunk, a többiek meg meg is értettek, inkább segítünk a Királynőnek. Én főleg csak amiatt, mert azt mondta a varázsló, hogy nagy hatalmú. Hátha vissza tud minket juttatni a világunkba. Ezután lelépett a rókalánnyal együtt. A vén kujon megéri a pénzét.
Ezután minden visszakerült, ahol kellett lennie. Már a falu a talajon. Megjött a léghajó is. Lerakodtak és kiderült, hogy mi ilyen előörs vagyunk és majd jönnek a lakosok, akikre vigyázni kell. Addig még van néhány napunk és a kapitány tanácsára elmentünk a közeli kolostorba. Megértem, jó dolog jóban lenni a szomszédokkal, még ha kicsit messze is laknak és olyan furák, mint ezek a szerzetesek. Merthogy két dombi óriásról beszélünk, akiket egy tűzóriás vezet, és a békére törekszenek valami meditáció révén. Engem csak idegesített, hogy egyhelyben ültünk sokat. Úgyhogy egyből belementem, hogy nézzük meg a „közeli” halott fát.
Sokat nem tudok mondani erről az útról. A fa tényleg halott volt, de azért, mert valami megmérgezte. Mint Nymet is, mert persze fel kellett mászni a fára. Nem lehetett csak úgy ott hagyni. Szóval Nym rosszul lett, de annyira, hogy én cipeltem vissza a testét a kolostorba. Ott szerencsére meg tudták gyógyítani és nem úgy, hogy kiégette belőle a főnök a mérget, hanem valami másik trutyit adott neki. Hogyan nem keverik össze ezt a sok kenőcsöt… Szerencsére nem keverte össze és reggelre Nym is jól lett. Aztán indultunk tovább, mert délre is volt egy kolostor, amit jó lett volna megnézni mielőtt megérkeznek a falusiak.
No itt nemcsak, hogy lényegében hegyet kellett mászni, bár volt út, szóval nem igazi mászás volt, de még voltak mindenféle démonok, akik meg is akartak abban akadályozni, hogy felérjünk. No persze nem sikerült egyiknek sem, mert mi vagyunk a legerősebbek!!! Úgy indult az egész, hogy a hegy aljában találtunk egy ájult onit. Ő mondta miután magához tért, hogyha éjfélig eljutunk a kolostorig, akkor választ kapunk a kérdésünkre. Uccu neki, el is indultunk. A levegődémont elfújtuk, a vízdémonból meg vízesést csináltunk. Aztán jöttek a tüzes testvérek. Na ezek már trükkösebbek voltak, mert nem volt elég egyszer legyőzni őket. Összeálltak egy új lénnyé és még azt is le kellett ütni. Persze sikerült, de azért rövid pihenő a csata után jól esett, mert ők azért a határokig elvittek minket és nem sokon múlott, hogy győzzenek én meg ott hagyjam a fogamat.
